Novellák értékelése
Reenesme Kovács firkálmánya: ,,Ránéztem karkötőmre. Mint esőhullás, szürkeárnyak törtek meg a fényben a gyöngyszemek. Körültem üvöltés, farkasok csaholó szítok lépteinek ziháló tapogatódzásai. Sikolyra nyílna szám, hangom félelemmel kergetőzve. Szilánkos tükör. Zord porban heverés. Éj ázott vasdarabokat viselve kér, vonaglik, könyörög. Keze az ég mennydörgő villámai felé nyúlva megremeg. Vér csurog csuklója alatt. Mint seb úgy nyílik meg lelke. Minden szó, hang, s tett. Ömleng, árad. Cserepessé válik, mint a kiszáradt folyó, minek vize csak vánszorogva gurgulázik medrében, s a szomjas föld megtörve roppan, vár, de fénymegmentője soha többé nem fog jönni már."
Kritika: Ha ezt a novellát egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám rá, hogy művészi. Nem is igazán novelláról, inkább csak egy egyszerű gondolatlevezetésről van szó. Őszinte leszek; ez a legrosszabb azok közül, amiket olvastam az írótól. Itt már kicsit átestél a ló túlsó oldalára, és próbáltál minél inkább megfelelni. Még te magad is elvesztetted a fonalat írás közben. Valóban nyomasztó érzés volt olvasni, tehát a feladatnak megfelelt. (bár lehet, közrejátszott a Slipknot - Scissors is) Csak nem egészen értettem, pontosan mit is akarsz belőle kihozni. Lehet, túl lassú a felfogásom, nem tudom, minden esetre látszik, hogy tudsz írni, anélkül is, hogy ezt modorosan oldanád meg. És nézd csak! Már most annyira hosszú ez a kritika, mint maga a firkálmány. Tehát jobban örültem volna kicsit hosszabbnak!^^ De sebaj, még tudnék írni róla kifejtést, szóval nem kímélem a novellád. Itt egy idézet, ami kísértetiesen emlékeztet engem egy magyar, drogról szóló dalra: ,,Szilánkos tükör. Zord porban heverés." (Szilánkos mennyország, folyékony, torz tükör...) Ez egyébként nem negatívum, hiszen én is szoktam idézni az ihlető számokból. Ez inkább csak még inkább rávilágít a művészetedre, és ez a két mondat az, ami az egésznek a lényegét megmagyarázza. Bár eddig végig oltottam, most kijelentem; fantasztikus volt, köszönöm az élményt! (a helyesírás az elírásokkal egyenlő, külön megemlítést nem érdemelnek)
Bianka firkálmánya: ,,Halloween van.Ülök a kényelmes,fehér színben pompázó ágyamon,mivel számomra lehetetlennek tűnik az alvás.Hirtelen a telefonom csörgését hallom meg 2 helységgel arrébb.Még szerencse hogy nincs itthon senki,mert felzargatnám az egész házat.Fel is pattanok,majd az aprócska konyhánkon keresztül a holdfénnyel körbejárt nappalinkba érek,és megcélzom az asztalt,ahol a telefonom pihen."Ismeretlen szám".Remek..Ki zargat éjjel kettőkor?
-Hello?Ki az?-kérdezem miközben megdörzsölöm fáradt szemeimet.
-Édesanyját be kellett hoznunk a kórházba ugyanis baleset érte-szól bele egy rekedtes hang,ami valószínűleg egy férfié lehetett,de olyan élettelen volt.
-Mi?!Melyik utca?-futok az ajtóhoz és magamhoz kapok egy cipőt és megyek is ki az ajtón.
-Farm utca 07-válaszol az általam feltett kérdésre,majd leteszi a készüléket.
Igazán együtt érző mit ne mondjak..De mi történhetett?
-Nem..Nem szabad rosszra gondolni..-motyogok magamba.-Biztos semmi vészes-nyugtatom magam tovább,de az akcióm sikertelennek tűnik ugyanis még mindig rajtam uralkodik az idegesség.
Rózsaszín pizsamában futkározok utcáról utcára,miközben egy térképet tartok a kezemben,és azt vizslatom mi merre és hol van.Előttem virít a farm utca felirat,amibe be is kanyarodok.Meglátom a kimagasló épületet,amit egy öreg,összerongált kerítés von körbe.A kórház se néz ki másképp.
Ide hozták be anyámat?Egy ilyen mocskos helyre?
A papucsom átázott a sok pocsolyában mászkálástól,ezért elég nagy tócsák sorakoztak mögöttem.Odasétáltam a recepcióhoz,mivel nem láttam lapul-e valaki a pult mögött.Közelebb mentem,de viszont senkit sem láttam a poros bőrszékben.Mivel semmi jel nem utalt arra,merre lehet édesanyám,ezért belopakodtam a pult mögé és vetettem egy pillantást a számítógép képernyőjére.
-Claudia Smith..-pötyögtem be a kattogó billentyűzeten édesanyám nevét.
„A név nem szerepel a kivégzendők listáján”
Összerezzentem ezeknek a szavaknak az olvasásán.
-Mit csinálsz kislány?-hallottam meg mögülem egy hangot.
Ijedten hátrapillantottam,majd egy lebegő lénnyel találtam szembe magam,akinek a karmai majdnem súrolták a padlót.Lélekszakadva futni kezdtem az ellenkező irányba,amíg meg nem hallottam édesanyám hangját egy fél méterre lévő szobából.Benyitottam és megláttam anyát,ahogy az orvossal beszélget.
-Anya!-futok oda amikor hirtelen eltűnik.
-Enyje-benje talán nincs itt anyuci?-biggyeszti le az ajkát az orvos.
-Hozdd ide most azonnal!-ordítok miközben utat engedek a könnyeimnek.
Nem válaszol.Hirtelen a szemgolyója felfordul,így csak egy fehérség marad a szeme helyén.Olvastam ilyenekről.Ő egy démon.Egy pillanata megálltam,majd megint futásnak eredtem.Az óriási fehér ajtó előtt egy hideg és keménységgel teli kéz visszarántott.
-Rossz kislány..-súgja a fülembe,mire elkezdek sírni.-Nem mész te sehova
-Tévedtél-dobom neki a zsebemben elhelyezkedő telefonom,mire egy picit enged a szorításából,így el tudok szabadulni.
Futok a kijárat felé,de amikor a kilincsért nyúlnék,hirtelen az összes ablakot és ajtót egy rács takarja el.
-Azért nem ilyen könnyű a menekvés-röhög bele a hangosbemondóba egy hang.
-Mi vagy te?-ordítom.
-Jobb ha nem tudod-nevet bele,majd hirtelen csend lesz.
Elindulok a folyosó végére,ugyanis,ha jól emlékszek arra van egy szertár,ahol olyan dolgok porosodnak,amik még hasznomra válhatnak.Futok az egyszínű falak között,amíg el nem érem a célpontot.Kirántom az ajtót,majd elkezdek kutakodni valami hasznos „fegyver” után.Nézegettem a fa polcokat,majd levettem egy dobozt,majd mögüle egy fehér szempár pillantott vissza rám.Hátrafelé kezdtem csúszni,majd magamhoz markoltam egy kést.A szemnek hirtelen nyoma veszett,én pedig kifutottam a fegyveremmel és a dobozzal a kezemben.Egy fényes sarokba bújtam és elkezdtem túrni a porban tanyázó dobozt.Egy kisebb porfelhő keletkezett körülöttem ezért a szememmel nem láttam semmit.
Amikor ez a „köd” eltűnt,egy alak kezdett kirajzolódni.Megijedtem.Féltem.Féltem hogy megfogok halni.
-Mozgatom a kést,s darabokra szakadsz szét-mondta dalolva az ismeretlen.
Hátracsúsztam míg a falhoz nem értem.
-Hello-termett előttem az alak és a nyakamhoz szorította fegyverét,mire sírva fakadtam.-Jajj,meg ne hatódjak..-szólalt meg.
-Engedj el te szörnyeteg!-ordítom torkom szakadtából.
-Hahaha…jó vicc..Jössz velem-rántott fel gyenge karomnál fogva.
Tettem a lépéseket az egyre sötétedő folyosón,míg egy ajtónál meg nem álltunk.
Ő széles vigyorra húzta a száját.
-Mi a neved?-kérdezi unalmasan.
-Jenna..Jenna Matthews..-válaszolok akadozva.
-Szép név..Intézd el!-dob be egy kb 1 négyzetméteres szobába aminek a közepén egy tükör helyezkedik el.-Beszélj!Hívd a szellemet-súgja a fülembe mire összerezzenek.
Nincs más választásom..meg fogok halni.
-Gyere elő szellem-suttogom.-Gyere elő és ölj meg-könnyeim megállíthatatlanul folyni kezdtek.
-Jójó..ügyes-veregeti meg a vállam egy alak majd eltűnik.
Szóval csak ketten maradtunk.
Hirtelen megjelent előttem egy fehér test,hozzá pedig egy barna hajzuhatag társult,ami eltakarta arcát.Nem beszélt,hanem hörgött.Egyre közelebb lépett hozzám,majd az arcomhoz kapott,és itt minden elsötétült.
Nem képzeltem el hogy fogok meghalni.A halál kellemes.A halál nyugodt.Kinyitom a pupilláim amikor meglátom élettelen testem a földön heverve,mellette kettő szemgolyó,és egyéb más szervek.
Nem hat meg a látvány.Végülis egy szellemnek nincsenek érzései ugyebár?
Odasétálok a telefonhoz és egy számot tárcsázok.
-Hello?-szól bele egy fáradt hang.
-A barátnőjét baleset érte és behoztuk a kórházba.-válaszolok.
-Mi?Melyikbe?-kérdezi aggodalommal teli hanggal.
-Farm utca 07.-válaszolok és lerakom.
Felnevetek,majd várom az áldozatom."
Kritika: *fejét vakarja, nem tudja, mivel kezdje* Ez a novella... Logikátlan és bugyuta. Először felhívja egy ismeretlen szám, hogy az anyját baleset érte, majd ő elmegy a kórházba, ami teljesen üres, és összetalálkozik egy gúnyolódó rémalakkal. Hujujuj. Mi lesz itt? *perverz vigyor* Többet nem is igazán tudok mondani a történetről, mert nincs neki... Nem tudjuk meg, hogy mi is van az anyjával, azt sem tudjuk, miért ilyen idióta ez a csaj, és hogy miért nincsenek érzései, (na, jó, tudom, azért nincsenek, mert nem írtad le) és hogy egyáltalán mi is ez az egész? Rossz irányban tapogatótól a titokzatosság felé. A titokzatosság nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tudunk meg semmit, hanem azt, hogy nem térsz rá mindenre részletesen, hanem inkább hagyod dolgoztatni a fantáziát, és ebben az érzelmek leírásával segítesz. Nem volt hátborzongató. Nem hagytad, hogy kicsit izguljak, mert mindig, ismétlem, MINDIG történt valami, és ez sok volt egyszerre. Nem volt egy bonyolult novella, de mégsem értettem, mit olvasok pontosan. Látszik, hogy nem írsz rosszul, van benned tehetség, csak gyakorolj még, olvass sokat, és ne rögtön versenyekbe vágj bele.
A helyesírással voltak gondok. Pont és vessző után mindig nyomj egy szóközt, hogy átlátható legyen, és az utcák neveit nem így írjuk. Az a 007-es ügynök.:D (hölgyeim és uraim, az év legrosszabb poénját olvashatták) A többi hibád figyelmetlenségből adódik, legközelebb olvasd át!^^
Hidd el, nem megbántásnak szántam, hanem azért írtam le ezeket, hogy könnyebben tudj majd fejlődni. Neked menni fog, meg van hozzá a tehetséged.
Jappancs firkálmánya: ,,Még tisztán emlékszem arra a ködös, esős éjszakára. Halloween napján, éjfélkor csak az öcsémmel és a húgommal voltam, otthon, mert a szüleinknek valami „borzasztóan fontos” tennivalójuk akadt. Legalább is ők erre hivatkoztak.
Ahogy kérték tőlem, megfürdettem, megetettem, és ágyba küldtem őket, azonban testvéreim nyafogóra fogták, hogy ők bizony a televíziót fogják nézni. Megpróbáltam lebeszélni kettőjüket a dologról, de, mint mindig ők nyertek.
Kezüknél fogva bevittem őket a szobámba, majd az ágyra parancsolva izgő – mozgó kisöcsémet, bekapcsoltam a valaha még a szüleim tulajdonában állt TV-t. A távirányítóval a markomban a duó közé vetettem magam.
Az első csatornán adásszünet volt. A másodikon és harmadikon a „hangyák háborúja” zajlott. A következő tízen sajnálatos módon ment a kiírt műsor. A felnőtteknek szánt erotikus tartalom, amikről villámként kapcsoltam el. A egyiken viszont szerencsétlenségemre egy nő lihegése még hallatszott, mielőtt továbbmentem volna. Erre a kishúgom félredöntött fejjel rákérdezett a hallottakra:
- Miért lihegett a néni?
- Hú…- gondolkodtam el egy pillanatra, hogy mit mondhatnék –Biztos az előbb futott.
Abban a pillanatban, amiben kimondtam megbántam. Eszembe jutott, hogy kistestvéreim imádnak futni, és már versenyszerűen is tevékenykednek. Nagy, csillogó szemekkel, könyörögve néztek rám.
- Menjünk vissza rá! – utasított az öcsém, aztán miután észrevette magát, hozzátette a „kérlek” szót is. Hála égnek nem volt nehéz dolgok okot találni, arra miért nem teszek eleget a kérésüknek, hiszen ott volt a szemem – vagyis inkább a fülem – előtt.
- Minek? Vége van a futásnak, nem hallottátok azt a fáradságot a levegővételén? – kérdeztem, aminek következtében mindketten elnémultak.
Még egy jó tíz percig kapcsolgattam, hátha találok nekik valamit, amit akár egy gyerek is nézhet. Habár ez esélytelen volt. Szinte az összes csatornán „sport” –oltak vagy horror ment. Az utóbbi kategória egyikénél szívesen megálltam volna, de a testvéreim korára tekintve tovább nyomtam. Egészen addig kapcsolgattam át az adásokat, míg a húgom fel nem kiáltott a képernyőn lévő alak láttán:
- Baba! Nézzük ezt!
A televízióra meredtem. Valahogy olyan ismerős volt a bábú. Pár pillanat múlva beugrott a film címe: Gyerekjáték.
- Oké, kölkök! Lefekvés! Ennyi elég lesz mára, ez nem nektek való! – akartam kikapcsolni az eszközt, de Amy, a kishúgom kikapta a kezemből a távirányítót, majd kihalászta belőle az elemeket, és oda dobta az öcsémnek.
- Rejtsd el őket Bobby! – kiáltotta neki, majd nevetgélve a TV elé állt – Úgy sem tudod kikapcsolni!
Gyorsan a konnektorhoz szaladtam, hogy kihúzhassam az eszközhöz tartozó kábelt, de Amy gyorsabb volt és elém futott. Eközben Bobby valószínűleg lent a földszinten keresett rejtekhelyet az energiaforrásoknak.
Sok próbálkozással később, leültem az ágyam szélére és karba tett kézzel, elfordított arccal engedélyt adtam a film nézésére:
- Jó! Akkor nézzétek, de ha nekem rinyálni mertek a későbbiekben, nagy bajban lesztek!
- Ez az! Bobby gyere fel, nézhetjük! – kiáltott le Amy.
Semmi válasz.
Amy még egyszer megismételte a második mondatát, de beszéd helyett csak halk léptek visszhangoztak. A lépcsők nyikorgása félelmet keltett bennem, holott tudtam csak is öcsém jöhet fel, hiszen a szüleim kocsijának hangját még nem hallottam azóta mióta elmentek.
Hamarosan a lépések abba maradtak. Egy alak áll meg szobám ajtaja előtt, de nem éppen az akire számítottam.
Sokkal magasabb volt a várt személynél. Fekete nyakközépig érő, kócos haja elázott az esőben. Kékesfehér bőrrel és sötét szemmel rendelkezett. Mezítláb, egy szál hálóingben – amin a helyi őrültek házának lógója virított - , egy karddal a jobbjában, és Bobby vértől csöpögő fejével baljában álldogált. A kezében tartott fejet , és a kardon ideges ütemet verő ujjait bámultam. Teljesen lesokkolt a látvány. Egyrészt, mert a kisöcsémmel történteket nem tudtam feldolgozni, másrészt, mert az idegen gyilkos tökéletes mása volt az öt éve elhunyt bátyámnak. A különbség mindössze a kora volt.
Nos, igen. A bátyám. Mikor én megszülettem ő mindössze három esztendős volt. Annak ellenére, hogy sok figyelmet kaptam másoktól, ő mindig szerető báty volt. Vigyázott rám, játszott velem és kedvesen viselkedett. Ő volt a legjobb barátom. Tíz éves korára azonban egyre jobban szigorított a védelmen, míg végül teljesen megőrült. Eljutott egy mélypontra, ahonnan nem volt visszaút. Végzett a barátaimmal, és az összes emberrel, akivel egy szót is mertem váltani, persze családon kívül. Az egyik alkalommal lebukott. A bíróság elmebajosnak ítélte, így elmegyógyintézetbe került. Öt évvel ezelőtt a szüleim egy levelet kaptak, miszerint a bátyám leszúrta magát egy karddal, amit sosem tudtunk meg honnan szerzett. Két héttel rá, pedig közölték velünk, hogy a holttest eltűnt. Emiatt csak a ruháit temettük el.
A sokkból és visszaemlékezésből az alak hangja szakított ki:
Ez ki? – emelte meg Bobby fejét – És az? – célzott Amy-re. Nem tudtam válaszolni, a torkom száraz volt és kapart.
Megindult a húgom felé. Szerettem volna megvédeni a síró, kétségbeesett, csöppséget, de a lábaim nem mozdultak. Őt is elvesztettem. Testéből ömlött a vér ahogyan ketté válva a földre zuhant. A fiú, öcsém fejét Amy testéhez hajította és felém fordult. Elindult felém.
- Elárultatok! Pótoltatok engem! – kiáltotta és hozzám érvén másik kezével is megfogta a kardját, hogy egy magasba lendítés után belém szúrja a tárgyat.
Az utolsó emlékem az élők világából, hogy forró könnyei áztatják az arcát, és, hogy meleg öleléssel, lágyan ringat a túlvilágra. Ő is vérzik.
Egy halott, hogy nőhet? Hogy sírhat? Hogy lehet meleg az érintése? És hogy vérezhet?
Még tisztán emlékszem arra a ködös, esős, éjszakára. Halloween napján, éjfél után egy kicsivel, a halottnak hitt bátyám megölte a testvéreimet, végzett velem és önmagával is."
Kritika: Meglehetősen jól írsz, és nagyjából sikerült eltalálnod a feladat megoldását. Azonban ilyenkor sokkal jobb, ha több érzelmet csempészel bele, mert akkor tudok igazán rettegni. A bátyját jobban leírhattad volna, legalábbis azt, hogy hogyan őrült meg. Őrülteket belecsempészni egyszerűen fantasztikus ötlet, én mindig imádtam az efféle megoldásokat. Ezek teszik valósághűbbé, nyomasztóbbá, és különösebbé. A történetnek az ötlete is egészen jó volt, nem mindennap olvas ilyet az ember. A helyesírásról meg csak annyit, hogy voltak hibák, de nem olyan vészesek. Simán javíthatóak. ,,korára tekintve" Helyesen: korát tekintve. Néhány vesszőhiba is előfordult, erre nem szeretnék bővebben rátérni. Párbeszédeknél: ,,- Rejtsd el őket Bobby! – kiáltotta neki, majd nevetgélve a TV elé állt – Úgy sem tudod kikapcsolni!" Helyesen: - Rejtsd el őket Bobby! – kiáltotta neki, majd nevetgélve a TV elé állt. – Úgy sem tudod kikapcsolni!
Összességében nekem tetszett, bár a várt hidegrázás elmaradt. De legalább nem volt bugyuta, és egy igazán különleges történetet olvashattam!^^
A helyezéseket még a mai nap folyamán, ámde később olvashatjátok!
Miharu
